2020. december 19., szombat

"Nem tehettem mást..."

 

Test, beszéd, tudat - Online beszélgetés a buddhista életvitelről Laár Andrással. Ez volt a címe annak a videónak, amit nemrégiben láttam, és ami a következő gondolatok magját ültette el a fejemben.

Minden tiszteletem a Művész Úré! De tényleg. Kétszer is volt szerencsém élőben látni színpadon, és mindkétszer úgy megnevettetett, hogy azt hittem, ki kell szaladnom, különben bepisilek.

És most jön egy másik “de”. A Művész Úr megemlítette a videóban, hogy késő este az étteremben, miközben a többiek a meleg pörköltet kanalazzák, nem tehet mást, ő is azt eszi, amit elé raknak, mert nem akar hideg salátát rágcsálni. Eddig én azt tapasztaltam, hogy minden valamirevaló étteremben lehet kérni bármikor rizst, burgonyás ételeket, párolt zöldséget, hovatovább, talán még azt is le lehet zsírozni a pincérrel, hogy szóljon a szakácsnak, dobjon össze nekünk grillezett zöldségeket.

Nyaralásunk alkalmával a férjemmel azt választottuk, hogy öt köretet kérünk, és három adag savanyúságot. Jóllaktunk, és a növényi alapú táplálkozásunkat, vagyis az elveinket sem kellett feladni azért, mert átengedtük volna a választás felelősségét másnak.

Sajnos nagyon szíven ütött, hogy a Művész Úr ugyan tisztában van vele, mekkora szenvedéssel jár az állat számára, hogy a húsát és egyéb váladékait fogyasztják az emberek, mégis ezt támogatta azzal, hogy megrendelte adott húsos ételeket, mert “nem tehetett mást”. Ő, aki évek óta fennhangon hirdeti a buddhizmus életfilozófiáját, hitvallását, miszerint éljünk úgy, hogy más élőlényeknek ne okozzunk szenvedést.

Hiába töröm a fejem, nem tudok jobb befejezést kitalálni, mint ezt a gondolatot:

“Képes lennél belenézni egy állat szemébe és azt mondani neki, hogy az étvágyam fontosabb, mint a szenvedésed?”

Moby

2020. december 6., vasárnap

Oké, de hogyan?

 

“Ha valaki az egészséget keresi, kérdezd meg, hajlandó lesz-e a betegség okait kerülni.”

Szókratész

Azon töprengek egy ideje, vajon mi kell ahhoz, hogy az ember változtasson a szokásain, az életén. De talán nem is az a lényeg, hogy mi indítja be a folyamatokat. Hanem az, hogyan tudjuk véghezvinni elhatározásunkat, illetve átültetni gyakorlatba mindazt, amit elméletben már tudunk.

Egy igazán remekbeszabott kézikönyvet szeretnék bemutatni Neked, amely kiváló segítséget nyújt mindazoknak, akikben megfogalmazódott a gondolat: “változtatni akarok”. Varga Balázs Fehérjemítosz című alkotásában mindent, de tényleg mindent megtalálsz ahhoz, hogy elindulj az úton, ami által eljutsz a legjobb önvalódig.

Ez a könyv:

  • végigvezet a kezdeti lépéseken
  • leírja, mit mivel tudsz helyettesíteni
  • részletezi a különböző étkezési típusokat
  • ismerteti a makro- és mikronutrienseket
  • táplálkozással kapcsolatos tévhiteket oszlat el
  • hasznos tanácsokat ad fogyni illetve izmosodni vágyóknak
  • körüljárja a táplálékkiegészítők témakörét
  • hasznos tanácsokat ad az étrenddel kapcsolatban
  • kitér a káros szenvedélyek egészségre gyakorolt hatásaira
  • bemutatja a szerző egy egész napi étrendjét
  • számtalan recepttel ismertet meg
  • vásárlással kapcsolatos tanácsokat ad
  • bemutat egy háromhetes szálkásító és erősítő programot
  • hangsúlyozza a szellem-test-lélek kapcsolatát

Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám: kihagyhatatlan. Ám nem akarlak rábeszélni semmire. Mindössze szerettem volna a figyelmedbe ajánlani egy hatékony és valóban működőképes segítséget. Persze azzal sincs baj, ha nem érzel késztetést semmiféle változtatásra. Azt csak Te tapasztalhatod meg, hogyan érzed magad a bőrödben; mennyire vagy elégedett a kinézeteddel; milyennek ítéled az egészségedet, az állóképességedet; és hogy milyen lelkiismerettel veszed magadhoz azokat az élelmiszereket, amelyekkel a testedet és a lelkedet akarod táplálni. Hiszen ez a Te életed, és belőled is csak egy van, aki egyedi és megismételhetetlen. 😊💗

Közösségben, közös célért

  Szívügyem az állatvédelem. Közel öt éve iktattam ki minden állati eredetű terméket az étrendemből - egyik napról a másikra. Semmiféle hi...